2014 március

Az időjárás kedvező, este a min. hőmérséklet 4-5 fok körül van, ezért a telelő citrusokat kipakolom az erkélyre. A lépcsőházban már a legtöbb citrus megindult, tehát virágot vagy éppen hajtást nevelnek. Először árnyékos helyre pakolom őket. Az árnyékot egy kihúzható ponyvával oldom meg. Körülbelül 2 hétig védem őket az erős napsütéstől, de utána kikerülnek a napra. A telelés most is jól alakult, nem kopaszodtak le, és két dugvány kivételével egyik se pusztult el. Amik kikerültek azokat alaposan megöntöztem, és az első tápoldatozást is megkapták.
Egyelőre csak a felét raktam ki:









Írta: Petróczki Márton

5 megjegyzés:

  1. Szia! Szeretném a tanácsodat kérni. Lakásban teleltettem a citromfámat (lakótelepi vagyok, ajándék fa volt), viszonylag rendben áttelelt (fűtött, de hűvös szoba volt, félárnyékban, így megállt a növekedés, és ledobott pár levelet). Most újra rügyezni, virágozni kezdett, egy zöld, 2 cm citromka is van rajta. Kérdésem: bátran kitehetem az erkélyre már? Nem lesz bajuk a virágoknak? A másik: sajna nem tudom megoldani az árnyékolást, csak annyit lehet variálni, hogy délelőtt vagy délután érje inkább a nap. Ez esetbe is bevállaljam szerinted, vagy maradjon a lakásban? Kösz előre is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én már kitettem az összeset. De mielőtt kirakod 2 hétig valamennyire takarni kell, mert megéghet a levele. Nekem egész nap süti őket a nap, így is elvannak, de jobb ha a déli órákban árnyékosabb helyre kerül. Ha a nap egy részében nem éri tűző nap akkor is jó, mert amúgy fényigényes növény. Egyébként ha este +5 foknál már nincs hidegebb akkor ki lehet rakni nyugodtan. A virágok fejlődéséhez meleg kell, viszont ha most a sötétben marad akkor az nem lesz jó.

      Törlés
  2. Köszi a választ! Igazából 2 hete a szoba déli részére került, közvetlen a terasz ajtó elé, így kicsit jobban érte a nap, a metszés után látványosan megindultak a hajtások. Most míg ilyen borongós erre felé az idő, kitettem az erkélyre, és figyelem. Közben kitalálok valamit az árnyékolásra.
    Vettem nekik és adtam is már floris citrustáp oldatot. Sajna, normál földben van, gondolkodom egy átültetésen (citrusföldbe persze), de lehet késő már? Eléggé virágzik.

    VálaszTörlés
  3. Itt van 2 kép, ha esetleg látsz rajtuk valami említésre méltót! :)
    http://oi61.tinypic.com/141r52u.jpg
    http://oi57.tinypic.com/35jjpzk.jpg

    Sajna alapból ilyen csálén volt megmetszve, alulról vágtam 1-2 "vadhajtást", mint a sima fáknál, de jobban nem mertem megnyírni.

    VálaszTörlés
  4. Ez nagy valószínűséggel dugvány, ha az akkor vadhajtás neki nincs. A cserép elegendő egy ekkora növénynek, elég jövőre átültetni.

    VálaszTörlés